A projekt egy már megkezdett, tudatosan felépített fejlesztés következő lépcsőfoka. Az előző két évben kialakításra került egy fedett szerszámtároló, egy fedett 10 személyes kiülő, gyógy- és fűszernövény kert, táborozók segítségével megvalósult 4 db magaságyás, valamint egy 30 m hosszú mezítlábas tanösvény is elkészült. A kert több pontján kihelyezésre került 4-féle típusú madárodú (összesen 9 db), ezekben rendszerint költenek is a madarak. A tavalyi évben a süngarázs és a rovarhotel is átadásra került a lakóik örömére. Az itt jelenlévő élővilág minden csoportjára körültekintően vigyázunk, ezért csak a csoportok által használt kisebb területeket nyírjuk és az ezen kívüli területeket évente csak kétszer kaszáljuk. A beporzók számára méhlegelőket és az egyéb ízeltlábúak számára búvósávokat hagyunk meg. Számos védett növény és állatritkaság található itt, ezért vegyszert egyáltalán nem használunk. A foglalkozásokon és tábori napokon keletkezett hulladékot szelektíven gyűjtjük és a növényi eredetű anyagokat komposztáljuk. A WC használat vízmentes alomszéken történik.
A 2024-es évben szeretnénk megvalósítani a címben szereplő projektünket, valamint már előzetes elbírálás alatt van egy LEADER pályázatunk, ahol egy fedett-nyitott tantermet szeretnénk kialakítani. A következő években szigetüzemű napelemes rendszerre és gyökérzónás házi szennyvíztisztítóra szeretnénk anyagi forrást teremteni, mert a végső cél, hogy egy példaértékű, önfenntartó bemutató helyet hozzunk létre.
„A varázslatos természet kertje” tervezet több részből összeálló komplexum. A tervek kigondolásánál szerettünk volna egyedi és innovatív megoldásokat találni, szerettük volna, ha megjelenik a zero waste szemlélet, valamint szeretnénk ha a helyi közösségek magukénak éreznék ez a teret és örömmel töltenék itt szabadidejüket..