
Hiszek benne és az álom megvalósul!
A Zöld Poronty Tanoda tanítója, környezeti nevelője vagyok.
A pályakezdő fiatal tanítóból az évek előrehaladtával
váltam tapasztalt pedagógussá.
Két munkahelyemre szeretettel gondolok, hiszen
remek példaképek és kollégák segítették az utamat. Sok kisgyermeket tanítottam és soha nem bántam meg, hogy nem dísznövénykertészként helyezkedtem el.
Első tanítványaim már felelős szülőkké érettek meg és nagyon jó látni, hogy remek
emberekké váltak és tudom, hogy ehhez én is hozzájárultam.
A munkám során törekedtem az empatikus, türelmes, emberközpontú hozáállásra, igyekeztem az adott lehetőségekből a legmegfelelőbbet kiválasztani úgy, hogy közben a gyerekek, a családjaik és a kollégáim segítségére legyek. Szívesen vállaltam olyan feladatokat, ahol a tanításon kívüli helyzetekben is együtt lehettem a tanulókat. A munkám mellett közösségi
programokat, hétvégi kirándulásokat szerveztem és az iskolai táborokban aktívan közreműködtem. Számos versenyre készítettem fel a gyerekeket, ahol országos eredményeket mutathattunk fel környezetismeretből és matematikából.
Fontos volt számomra, hogy a tudásomat átadhassam az érdeklődőknek.
A fenntarthatósággal, környezetvédelemmel kapcsolatos projektnapok a tanítási gyakorlatom részeivé váltak.
Az erdő, az állatok és a növények szeretete, a természet védelme a mai napig meghatározó eleme a mindennapjaimnak.
Több éve önkénteskedem a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesületben, szemléletformáló programjaikat segítem.
Több éve tagja vagyok a nagy múltra visszatekintő Pécsi Zöld Körnek.
Pécsett megalapítottam a Zero Waste Pécs „adom-viszed” Facebook csoportot, ami jelenleg több, mint 3800 tagot számlál.
A közel 5 éve Hosszúhetényben vásárolt a családunk egy telket, így régi vágyam teljesült, hogy itt környezeti neveléssel foglalkozhatok.
A kert biodiverzitás barát módon lett kialakítva, nem rég pedig elkészült a mezítlábas tanösvényünk is. A hely adott a tanórán kívüli témanapjaim számára, a foglalkozások nem csak gyerekcsoportoknak nyújt élményt, hanem látogatóim között már nyugdíjas csoportot is köszönthettem. A csapatok, családok számára korosztályonkénti interaktív, kreatív, sokszor gondolkodtató feladatokkal készülök, de többször volt már madárgyűrűzési bemutatónk is.
A Duna-Dráva Nemzetipark munkatársaival jó kapcsolatot ápolok, programjaimat kiadványokkal, ingyenes belépőkkel támogatják.
A Magyar Madártani Egyesület és a Magyar Természetvédők Szövetsége kiállításai is helyet kapnak nálam egy-egy jeles napon.
A nyári szünetekben „Életrevaló” és természetismereti táboraimat tartom.
A 2024-es tanévtől megnyitott a vároba helyezett tantermem, ahol tehetségfejlesztéssel, tanulási nehézséggel küzdő gyermekekkel foglalkozom. A 2025-ös évtől a kamaszoknak felvételi felkészítést is tartok.
A 2026-os évben egy álmom is megvalósulni látszik, hamarosan megnyílik a Poronty Box webshop, ahol egy környezeti nevelést segítő fejlesztő eszközt mutatok be, ami az óvodás korosztály számára készült.
A jövőnk a gyermekeink kezében van!
